Támogatók

 


Nagy Gáborné nyugdíjba vonulásának alkalmából.

Köszönettel:


                        

 

„Nincs az életben nagyobb felelősség és nagyobb megtiszteltetés, mint, hogy felneveljük a következő nemzedéket.”

 
 Támogatott, s immár 50 éves múltra visszatekintő Bölcsődénk Bátonyterenye Város kisterenyei településrészén központhoz közel, a 21-es számú főút mellett, szép környezetben helyezkedik el.

 Az itt gondozott gyermekeket jól képzett gondozónők látják el. A szülőkkel a kapcsolatuk őszinte és közvetlen. A gyermekek fejlődése érdekében nagyon fontos az állandóság. Ezért minden gyermeknek „saját” gondozónője van, aki a nap nagy részében gondozza, eteti, öltözteti, lefekteti, szeretgeti, mesél neki és ha bánatos megvigasztalja.

A gondozónő nem csak felügyel a rábízott gyermekre, hanem neveli, gondozza, biztosítja számára a harmonikus testi és szellemi, szociális fejlődésének feltételeit. A gondozónő nem pótolja, hanem helyettesíti az anyukát. Szereti a gyermeket, de nem az anyuka helyett, hanem az anya mellett. Az együtt nevelésben a szülő az ismeretét és a szeretetét nyújtja, érzelmi és egyéni világát, személyiségét formálja a gyermekének, amíg a gondozónő a tapasztalata és szakértelme szerint, a hangsúlyt a gyermek önállósodására, valamint készségei, szokásai és kapcsolatai fejlesztésére helyezi.

 Kapcsolatukban a szülő és gondozó egyenrangú partner, közös céljuk a gyermek harmonikus fejlődése. A bölcsődei környezet, étrend, a játékok, mind a 3 év alatti gyermekek igényét veszi figyelembe.

 Sajnos az elmúlt időszakot jellemző demográfia-i, valamint gazdasági mélypont számos alkalommal fenyegette az intézmény létét. Az áldozat kész és a gyermekekért tenni akaró gondozói kollektíva, szűnni nem akaró tettrekészsége, összhangban a szülők elképzelésével, valamint erkölcsi és anyagi támogatásával ellenállt a kor kihívásának. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a tettvágy és a szülői akarat mit sem ért volna olyan Önkormányzat nélkül, mely nem hallja meg az élet rögös útjára lépő tipegőket, és nem látja meg a gyermeki szemekben azt a csillogást, mely a közösség után, és a közös játékok után vágyik. Büszkék lehetnek Bátonyterenye város lakói, hogy olyan városvezetést tudhatnak magte;s a közös játékok után vágyik. Büszkék lehetnek Bátonyterenye város lakói, hogy olyan városvezetést tudhatnak magukénak, mely lehetővé tette nem csupán a bölcsődei intézményrendszer működését, de tette azt két településrészen egyaránt. E körülményt hangsúlyozni azért fontos, hiszen Nógrád megyében csupán két község működtet bölcsödét.


Az intézmény működésének támogatását, a gyermekek elhelyezési körülményeinek javítását a szülői munkaközösség erkölcsi kötelességének érezte nem csak szavakban, de tettekben is előmozdítani. E cél megvalósításának alappillérét a szülői kezdeményezésre életre hívott
                              
GIRO - számlaszám (Magyarországon belül): 10700220 44724203 51100005