GYERMEKÜNK
JÖVŐJE
ALAPÍTVÁNY
MÓDOSÍTÁSSAL
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT
ALAPÍTÓ
OKIRATA
GYERMEKÜNK
JÖVŐJE ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA
mely abból a célból készült, hogy az I/1. pontban
megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján
tartós közérdekű célra jogi személyként működő alapítványt hozzon létre az
alábbiak szerint.
I.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I/1. Az
alapító
Koós Zoltán (sz.: Kisterenye, 1943. január 24. an.: Koós Etelka szig.sz.: AF042594)
3078 Bátonyterenye, Mátyás Király út 6. szám alatti lakos
I/2. Az
alapítvány neve:
GYERMEKÜNK JÖVŐJE ALAPÍTVÁNY
I/3. Az
alapítvány székhelye:
3078 Bátonyterenye, Mátyás Király út 6.
I/4. Az
alapítói jogok jogutódlása
A Ptk. 74/C. § (7) bekezdésében foglaltakra tekintettel halálom esetére az alapítói jogokat lányomra, dr. Koós Hedvig Máriára (sz.: Koós Hedvig Mária, Salgótarján, 1967. november 28. an.: Jekkel Mária) ruházom át.
II.
AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJA
Ii/1. Az
alapítvány célja:
Ø A bölcsődés gyermekek életkörülményeinek javítása.
Ø Hozzájárulás szakmai, tárgyi eszközök beszerzéséhez. (pl.: nagyméretű, udvari, környezetbarát fajátékok, bölcsődei játékok, bábok, mesekönyvek, foglalkozás költséges eszközök)
Ø Az Európai Unio normáinak megfelelő játékok beszerzéséhez támogatás nyújtása, a balesetveszélyes játékok cseréje érdekében.
Ø A bölcsőde helyi nevelési programja, a nevelés, személyiségfejlesztés feltételeinek fejlesztése, a környezeti nevelés eszköztárának és a gyermekek számára szervezett kirándulások lehetőségének biztosításával.
Ø Szociálisan rászoruló, illetve hátrányos helyzetű gyermekek támogatása a bölcsődei térítési díj hozzájárulásával, illetve a térítési díj szükséges mértékű kiegészítésével.
Ø Óvodás, és más oktatási intézményben elhelyezett, foglalkoztatott gyermekek életkörülményeinek javítása.
Ø Hozzájárulás szakmai, tárgyi eszközök beszerzéséhez. (pl.: nagyméretű, udvari, környezetbarát fajátékok, óvodai játékok, bábok, mesekönyvek, tanszerek, foglalkozás költséges eszközök)
Ø Az óvoda és más oktatási intézmény helyi nevelési programja, a nevelés, személyiségfejlesztés feltételeinek fejlesztése, a környezeti nevelés eszköztárának és a gyermekek számára szervezett kirándulások lehetőségének biztosításával.
Ø A kor kihívásának megfelelő, oktatást, a gyermekek fejlődését elősegítő számítástechnikai berendezések megvásárlása.
CSATLAKOZÁS AZ ALAPÍTVÁNYHOZ
II/2. Az alapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak, ha az előbbiekben meghatározott alapítványi célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzájárulnak és a jelen alapító okirat célját és rendeltetését elfogadják.
II/3. A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, melynek elfogadásáról a kuratórium dönt.
III.
AZ ALAPÍTVÁNY VAGYONA
III/1. Az alapító vállalja, hogy a II. pontban meghatározott célok elérése érdekében az Alapítvány működéséhez szükséges 100.000.- Ft, azaz egyszázezer forint összegű induló vagyont nyolc napon belül a CIB Bank salgótarjáni fiókjánál megnyitott bankszámlára az alábbiak szerint befizeti:
Koós Zoltán alapító 100.000.- /egyszázezer/ forintot.
AZ ALAPÍTVÁNYI VAGYON MŰKÖDTETÉSE
III/2. Az Alapítvány vagyonával való rendelkezés a kezelő szervet – kuratóriumot – illeti meg, amely a pénzt kamatozó banki betétbe helyezheti, részvényekbe fektetheti, kötvényt, kincstári jegyet vagy letéti jegyet vásárolhat, azzal az Alapítvány céljait szolgáló jövedelmező vállalkozásokba vehet részt.
AZ ALAPÍTVÁNYI VAGYON FELHASZNÁLÁSA
III/3. Az Alapítvány céljainak megvalósítására az Alapítvány induló vagyonát, valamint az induló vagyon hozadékát (kamat, osztalék, csatlakozók pénzügyi hozzájárulása, illetve támogatása, pályázat útján elért anyagi támogatás stb.) használhatja fel.
III/4. Az Alapítvány céljainak elérése végett az Alapítvány céljaira rendelt vagyonból pályázat útján ösztöndíjat, támogatást nyújthat; Alapítványi díjat létesíthet; dönthet az Alapítványi díj odaítéléséről; anyagi támogatást nyújthat minden olyan megoldás, tevékenység vagy szervezet részére – beleértve a civil szervezeteket is – amely az Alapítvány céljainak eléréséhez jelentős, széles körben hasznosítható eredményt ígér vagy nyújt.
IV.
AZ ALAPÍTVÁNY KEZELŐ SZERVE
IV/1. Az alapítványi vagyont az alapító által létrehozott 3 (három) tagú kuratórium kezeli.
IV/2. A kuratórium elnökét, titkárát és tagját határozatlan időre az alapító kéri fel.
A kuratórium elnöke:
Dr. Ludvai Dezső József (szül.: Dorog, 1971. október 4. an.: Varga Anna Mária szig.sz.: 064282 CA)
3078 Bátonyterenye, Mátyás Király út 6. szám alatti lakos
A kuratórium titkára:
Varga Anna Mária (szül.: Süveges Anna Mária Salgótarján, 1968. július 9. an.: Zahalka Anna Mária szig. sz.: 286092 HA)
3070 Bátonyterenye, Ózdi út 38. szám alatti lakos
A kuratórium tagja:
Némethné Magócs Orsolya (szül.: Magócs Orsolya, Salgótarján, 1968. augusztus 28. an.: Fürjesi Teréz szig. sz.: AH 605074)
3078 Bátonyterenye Csentei út 36. szám alatti lakos
A KURATÓRIUM MŰKÖDÉSE
IV/3. A kuratórium évente legalább négy alkalommal ülésezik, melyet a titkár hív össze.
IV/4. A kuratórium ülése akkor határozatképes, ha azon mindhárom tag jelen van.
IV/5. A kuratórium a döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg.
IV/6. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
IV/7. A kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet minden jelenlévő tagnak alá kell írnia. A jegyzőkönyv elkészítése a titkár feladata.
IV/8. A kuratórium az Alapítvány bírósági nyilvántartásba vételét követő 30 napon belül megalkotja a szervezeti és működési szabályzatát, amely a kuratórium ügyrendjét is tartalmazza.
IV/9. A kuratórium, illetve annak bármely tagja az alapító okirat módosítására, kiegészítésére javaslatot tehet, amelyről az alapító dönt.
IV/10. A kuratórium legfontosabb feladata, hogy döntsön az alapítványi vagyon alapítványi céloknak megfelelő felhasználásáról, az alapítványi vagyonnal összefüggő gazdálkodási kérdésekről.
IV/11. A kuratórium szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal köteles az alapítót tájékoztatni a végzett munkájáról, így különösen az alapítványi vagyon célszerű felhasználásáról és kezeléséről.
IV/12. A kuratórium elnöke, a titkára és a tagja megbízatásuknak anyagi ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában tesznek eleget, esetlegesen felmerülő költségeik megtérítésére azonban igényt tarthatnak.
IV/13. A kezelő szerv vagy annak tisztségviselője által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az Alapítvány felel.
V.
A KÉPVISELET
V/1. Az alapítvány képviselője a kuratórium.
V/2. A kuratórium az Alapítvány ügyintéző, döntés előkészítő és döntéshozó képviseleti szerve. A kuratórium nevében a kuratórium elnöke jár el.
V/3. Az alapítvány bankszámlája felett való rendelkezésre a kuratórium elnökének - Dr. Ludvai Dezső József (szül.: Dorog, 1971. október 4. an.: Varga Anna Mária szig. sz.: 064282 CA) - és titkárának - Varga Anna Mária (szül.: Süveges Anna Mária Salgótarján, 1968. július 9. an.: Zahalka Anna Mária szig. sz.: 286092 HA) - együttes aláírása szükséges.
V/4. Az Alapítvány képviseletére a kuratórium mindenkori elnöke jogosult.
V/5. A kuratórium egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással dönt:
Ø Az alapítványi célok megvalósításának módjáról,
Ø Az Alapítvány gazdálkodásáról, beleértve az éves költségvetés készítését és jóváhagyását is,
Ø Az alapítványhoz csatlakozni kívánó természetes és jogi személyek kérelméről.
VI.
AZ ALAPÍTVÁNY MEGSZŰNÉSE
VI/1. Az Alapítvány határozatlan időre alakult, amelyet a bíróság a megszüntetést kimondó ítélettel szüntetheti meg, valamint nem peres eljárás keretében törölheti.
VI/2. Az Alapítvány megszűnése esetén a fennmaradó vagyonból az alapítókat, illetve az Alapítványhoz csatlakozókat csak az általuk juttatott vagyon illeti meg, ezt meghaladó vagyonrészt más, hasonló célú alapítvány támogatására kell fordítani.
VII.
VEGYES RENDELKEZÉSEK
VII/1. Az Alapítvány jogi személy.
VII/2. Az Alapítványt bírósági nyilvántartásba vétele után az alapító nem vonhatja vissza, nem szüntetheti meg.
VII/3. Az alapító az alapító okiratot az Alapítvány nevének, céljának és vagyonának sérelme nélkül indokolt esetben módosíthatja.
VII/4. Az alapítvány működése felett az illetékes Nógrád Megyei Főügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol.
A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben
a Polgári Törvénykönyv, valamint az alapítványokra vonatkozó egyéb jogszabályok
rendelkezései az irányadók.
Kelt.: Bátonyterenye, 2008. szeptember hó 20. napján
Koós Zoltán
(sz.: Kisterenye, 1943. január 24. an.: Koós Etelka
szig.sz.: AF042594)
3078 Bátonyterenye, Mátyás Király út 6. szám alatti lakos
alapító
Előttünk, mint tanúk előtt:
Dr. Koós Hedvig Mária Koós Zoltánné
(sz.: Koós Hedvig Mária,
Salgótarján, 1967. november 28. an.: Jekkel Mária) 3078 Bátonyterenye, Határ
út 11. szám alatti lakos |
(sz.: Jekkel Mária,
Kisterenye 1942. július 21. an.:Baglyas Mária) 3078 Bátonyterenye, Mátyás
Király út 6. szám alatti lakos |